6 éve foglalkozom pizzakészítéssel, és hamar magával ragadott ez a szakma. Az éttermekben eltöltött évek alatt megtanultam rengeteg fortélyát, de közben mindig éreztem, hogy valami hiányzik. A konyhán külön pályán dolgoztam, ritkán találkoztam a vendégekkel. Idővel rájöttem, mennyi örömöt ad a közvetlen kapcsolat velük, ezért fél évig felszolgálóként is dolgoztam, de akkor meg a pizza készítés hiányzott. Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha a kettőt ötvözném?

Így született meg a Beato di pizza. Itt teljesen más a helyzet: az esemény része vagyok. Míg a kemence mellett állok, beszélgetek az emberekkel, látom a mosolyukat, hallom a visszajelzéseiket, és történeteiket. Ez óriási motiváció, és hatalmas erőt ad számomra minden alkalommal.

A vendégek nem csak ételt kapnak, hanem egy közös élményt, ami összehozza a társaságot, és amire még sokáig emlékeznek az emberek. Ez az ok, amiért igazán szeretek pizzát sütni, mert minden rendezvény egy kicsit az én történetem is.